|
COMENIUS Iskolai együttműködések pályázata 2010 Egész életen át tartó tanulás
Hogyan kerültünk a pályázatba? A Heves Megyei Polgármesteri Hivatal, Nemzetközi Kapcsolatok Osztályáról, Pálka Csilla megkereste óvodánkat azzal, hogy Kovásznából /Románia/, a Hófehérke Óvoda, valamint Svédországból, Sunne városából a Hea óvoda/iskolaelőkészítő, magyar partnert keres a pályázatukhoz.
A boldogi Csicsergő Óvodát a Heves Megyei Pedagógiai Intézet javasolta partnernek, az elért eredmények alapján. A pályázat a néphagyományok ápolására és továbbadására épül, ezért a mi óvodánk hagyományőrző programját ismerve, alkalmasak lennénk a pályázatban meghatározott feladatok teljesítésére. A pályázat nyelve az angol. Ezen a nyelven kell megírni és kommunikálni a partnerekkel.Sokat törtük a fejünket mitévők legyünk, hiszen ilyen lehetőség ritkán adódik az óvodánk életében. Tudtuk, hogy szakmailag minden rendben lenne, hiszen a mindennapi életünket is a néphagyományok ápolása tölti ki. Az ünnepeink színesek, látványosak, érdekesek mások számára is. Nagy lehetőség tárult elénk, hogy megismerjék óvodánkat, községünket, népviseletünket, munkánkat a nagyvilágban, EURÓPÁBAN!Ami visszatartó erő volt egy ideig, az a nyelvtudás!!!Megjött az önbizalmunk, mikor kiderült, hogy a kollégák közül, Fülöpné Laczkó Lívia, Pető Éva Barbara, Szűcsné Bajusz Lívia óvónénik beszélik a nyelvet. Azon kívül mindenkinek a gyermeke tud angolul valamilyen szinten, így igénybe vehetjük a segítségüket.Nagy levegőt vettünk és BELEVÁGTUNK!Jeleztük, Pálka Csillának, továbbíthatja a partnerek felé, hogy csatlakozunk a partnerségükhöz. Csilla is felajánlotta a segítségét minden területen, örült, hogy elfogadtuk a felkérést és ezzel beindult a gépezet. Boldog, 2010.február 28.
Kovácsné Kepes Judit a projekt vezetője
RÁHANGOLÓDÁS A KOVÁSZNAI LÁTOGATÁSRA Meghívást kapott az óvodánk, A Heves Megyei Szervezet és a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum közösen megrendezett Jóruhában járni kelni című viselettörténeti kiállításának megnyitójára. A meghívót Majorné Pálka Csilla /Eger, Heves Megyei Polgármesteri Hivatal, Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya/ küldte óvodánknak, mivel ő a segítőnk a projektünk megvalósításában és úgy látta, hogy ez a kiállítás jó alkalom lesz kapcsolatépítésre. A megnyitó: 2010. szeptember 25-én, szombaton, 15.órakor volt Egerben, a Buttler-házban. Óvodánkat képviselte, Zsírosné Őszi Katalin óvodavezető és Kovácsné Kepes Judit óvodavezető helyettes A vendégeket üdvözölte, Dr Veres Gábor, megyei múzeumigazgató Köszöntőt mondott, Sós Tamás a Heves Megyei Közgyűlés Elnöke A kiállítást megnyitotta, Dimény Attila múzeumigazgató, Céhtörténeti Múzeum, Kézdivásárhely A korhű divatbemutató megtekintése közben felvettük a kapcsolatot Dimény Attila múzeumigazgatóval és elmondtuk, hogy hamarosan odalátogatunk Kézdivásárhelyre, mert az óvodánk, a boldogi Csicsergő Óvoda nyert egy pályázatot /Comenius, Iskolai együttműködések/, melyben partnerei vagyunk a, sepsiszentgyörgyi, Hófehérke Óvodának. A programunk szerint ellátogatunk Kézdivásárhelyre, ahol múzeum látogatás is szerepel a programunkban. Dimény Attila, tájékozott volt és ismerte a boldogi népviseletet, valamint örült a látogatásunknak és szeretettel várja a boldogi Csicsergő Óvoda kollektíváját. A kiállítás megtekinthető mindenki számára: 2010. november 20.ig Eger, Vár út 1. Buttler-ház Boldog, 2010. szeptember 27. Kovácsné Kepes Judita program koordinátora
www.csicsergoovi.sokoldal.hu
Tetszett ez az oldal? Mutasd meg az ismerőseidnek is!
|